Úgy szuszogsz, te, újjászülető képzelet,
akit vetít szívembe az örök mozgó, mint
szaxofonos a legharsogóbb regiszteren
a Fine and Mellow blues-ban, amikor a
kábszeres Billie Holliday elejti önmagát
a lazuló hangok köteléről.
Leszarom elnökeidet!
Te adtad nekem Jack London-t és Kerouac-ot,
az önmagától szabadulni képtelen szabad emberi izgágaság vad
idoljait, rájuk fente római tőrét a hipokrita bölcs, Evola, aki istenként sem mert
ember lenni soha.
Belőled szippantottam a nem lét vágyát, történelmed, amelyből az irántad való vágyakozás, és a tőled való megszabadulás született, vezetett, amíg az óceán partjára nem értem, ahol a lebukó Nap pompás hidat festett
a szürkén csatakos égre, Athansor ezen vágtatott, hogy Peter Lake-t a Lét névtelen honába segítse.
Amerika!
Buciba tömted az Új Jeruzsálem paradicsomszósszá dunsztolt szakralitását,
és liberalizmusként tömted le torkunkon,
mint a keresztrefeszített össztudat esszenciáját.
Hol vannak bölényeid, Amerika?
Hol van álmod?
Hol van szabadságod?
Te, aki az isten gyilkos Jehova isteniséget csináló laboratóriuma vagy,
hova tüntetted álmaim, amelyekben úgy lángolt a vágy az Édent imádva?
Hiába ölsz meg , örökli génjeimmel a prérin aszalódott magból születő, az
öröklét óceánjait meghódító Kölyök!
Gyűlöllek, mint a gyermek apját, aki mint kemény burok nem enged növekedni tovább,
hogy úgy dögölj meg bennem és általam, ahogy
omlanak össze a régi templomok.
És mint a fátyol a tudat előtt repedj szét,
hogy a ragyogó fő szentélyben ébredjen az
ős nép.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.