Isten trónján ülök. Hátamat dörzsöli a kéreg. Alattam kuszán
döfködi a mélységet a gyökérzet, előttem kúszik a lényeg, csattogó
uszályok alá bukik a Duna, habzón feltorlódik, petpalackokat pörget.
Hát a szívemet adom nektek!
Leszakítom az eget, és bodogácsbölcsőben ébredek, ha
magamhoz térek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.