1.

ha feldobnál azzal, hogy rám, figyelsz, mint

a forró, fűszeres teában az illatok, kavarnánk

együtt,  Tejútrendszerünk közepén a tengely, ott pörög a vanília rúd.
Úgy megfognálak én  téged szépen két kézzel, szisszennék, milyen forró a füled, és

önteném belőled a gyógyító életet, amit kortyolhatok, és amiben

gőzölhetek.
Győzni fölöttem könnyű neked, én velem csak emlékei vannak a másik mindenségnek , míg az ízei veled.
Mit kínáltál pedig!!!!
Hull a szilvafácskáról a sötétség puha gyümölcse, pottyan a fűbe, kicsi patkány szökken, én maradok örökre tükre, befogadni a világosságot.
Szitakötő türkiz szárnya zizzen, remeg a forró lég, röpülő csíkja foszlik, alant galambok röpte rajzol kész állapotot.
 

2.

Tizenkettő tündöklő fekete isten, tizenkettő démon a tagadásból, tizenkettő őrült fiú csap oda, szakad ki az elmúlásból. Károgja fénytelen az üres térben, amit elhagyott veszni, kutatja a múltat és a holnapot. Beragyogja pokollelkű árnyuk a Földet, szárnyuk keríti körül az Eget. Jelenükből bújik elő, mint szuroktojásból, teremtményük, az angyal, megmentőjük a Kristályfehér Lélek.

3.

tizenkettő démon táncol

tizenkettő vad kisisten

 tizenkettő dúl haraggal

és lesz baráttá az Egyben.
 

4.

Ha látnálak, mint a presszó teraszáról a szökőkútban fürdő

gyereket, testén a cseppek úgy gurulnak, mint észre nem vett életek, és a kávé íze is te lennél, fogam között a hab,

te lennél minden, meg vajas kenyér, ami abból megmarad.

és a szék, amiben vagyok most, az is, meg úgy általában én lennék te, és te csak maradnál tenmagad, na, szóval, érted te ezt.