lelkület pansio

A hullámra köptem, visszacsapott a homokra csónakom az az otromba,

kemény fából feszített ladik, döngött a parton, és még lépteim nyomában ott csillogott

megannyi tengerke, tócsába gyűlve.

Tündöklött a hajnali párán át süvöltve örvénylő fény, hangokba rendeződtek az

álomvilág képei, a ráncok a combod tövénél, hol illattá csurogtak életed nedvei, a citromfű és a csombor az ablak alatt, a zsálya tündökletes virága, mint az új test bimbaja, amivé porrá hullva alakulunk, és felszíva életünk minden csöppjét, formában virágzik megint.
Bejött a macska a kertből.
Odavetett szavakkal oldozgatunk, és megkötni restek vagyunk.Elképeszt

hogy szeretlek, és nem érdekel már a világ sora sem, Sőt!

Simábban és érthetőbben nem is sejtenőnk, mennyire egységben lobban fel virágunk, amelyből minden született... pompásan a puszta sötétben, a befogadó egységben , mely szétvetett combokkal fogadja be a Világosságot, hogy csusszan, cuppan, feszül az Ég és a Föld húsa, csontja, fröcsögve alakul a mennyei varázslat.

Sötétségünk! Anyánk! Mindenségünk! Általad nyer formát Fényességünk, ami Istennél vala kezdetben......................................hogy szeretlek!

Csodavirágban bomlik szirmaira minden forma. Középen a mag szórja sugarát  a négy égtáj felé, mint a kardról, pattan a láng, gyullad, parázslik, lobog, táncol a szikra, emészti és alakítja át a tűz anyagod, Anya,

amit látunk, minden belőled forrt alakká!

2.

Jah, és azután természetesen megjött a Jézus
-Mik a hírek, borjak!?-kérdezte.
Búval, és aszottan tekintettünk Urunkra, aki úgy csillogott, mint

ha skatulyából húzták vón' elő, és a Tübi havában holt.
Így szólt  kedvenc tanítványához, aki szakképzettségét illetően ács és állványozó vala, és ha hívták, hát ment, egyébiránt nevében , fent, mint lent, kettősen értelmezhetően, ahogy a Nap és a Hold, nem suttyó, de nem is elit pati a fehér kalitkából, szóval a kedvenc tanítvány neve Van, de erről jobb nem beszélni.
Így szólítá meg hát őt az Úr:
" Akkor , hát Van testvér, ne várjon tovább, ha kell, most menjen ki! Jótanácsom vala, ne érdekelje, hány Eon gyömöszkéli Szophiát.
Inkább vetkezzen neki, és saját szörszálait hasogassa"
Ezen mélyen elgondolkozának.
Dél felé fordult az Idő, azután Északnak.
Lassan pörgött körbe, lábujjhegyen, sőt keccsel, mintegy double pass, talán egy fekete hattyú.
Addig azok ott iddogáltak, és nem törődtek tovább se rosszal, se jóval.

3.

Teljesen mindegy mennyit halad a Térben a Fény, ahogy megismerlek téged, lelkemben föl izzik arc képed, és ahogy formálódsz,mint kohóban a nyers ércből ragyog elő a tiszta arany  úgy válok magam is felismerhetővé.

Mintha veled válnék emberré.
Mintha általad lennék mindenné.

Magunkat hordozó mindenséggé.