Quod omnia in interdum

A Mindenható előzmény nélkül való.

Nincsen őse, sem ismerőse, száz esztendeje, vagy több.
Most kezdődik, ami volt, meg sem történt, semmi nem született, és

halt meg, nem született újra, nem kelt fel, és nem nyugodott le a Nap.
Szótlan, megszólítatlan, a gangon sikál éppen.
Sikálja a lavórt unottan, visszeres lába dagadt, nyugdíjjal csönget a postás

a mai nap.

Néma tükre önmagának, belőle a Fekete Madonna fénye árad, macskája az ágy

alá kölykedzett, négy nyivákoló édes szuszmókkal szaporodott a Végtelen Idő tere.

Nem voltak azok , amik elmúltak, nem volt előző életed.
Nem előzött meg senki a sorsodban, és a királyok nem előtted ébredtek, nincsen hagyyománya

az isteniségnek.

Ami volt, most teremted, belőled lett az evolúció, és Isten belőled teremtett embert, vele lett kezdete mindezeknek, ami végül veled ért véget, ám de vagy oka minden következménynek, karmád

ami egy kaffer sámán sorsa is egyben, egyetlen világmindenség vagytok, ti, ketten, valamint te a dualitásban , mint férfi és nő is az Egyetlenben,

hímes virága a születésnek, ó, Gioconda arcod,kebled,  segged, combod mily formás! Képedről másolom az életem,

feltűröm szoknyád, és magam ölelem.

Belőlem lettem, és tanítottam rosszra isteni lelkem,

fénye csillog a vállamon csorgó verejtékben. Fénymag vagy

az örökké keletkező Időben, az Öröklét ölében, amiben

megbúvik áldottan születésünk és halálunk.