Az élet útjának felén

 1.

 

A vers születésének helye, a szív, ahol a vízszintes és a függőleges gerendák egymáshoz kapcsolódva egymást metszik.

Ott a kehely, amelybe ömölt minden ereje e teremtésnek, és keveredett  el nedveinkkel,  erőt erőből nemzett erjedt, érett, változott, új itallá,

Borunkká,

Ami adatott.

Nem adhat a kábaság üdve olyan révült hitet, mint a legmezítelenebb szenvedés,

A csillagok közé zuhant

Önvaló rémülete a haláltól, a megsemmisüléstől,

A Mindenható Örökségünk,

Amelynek hatalmában ronggyá omlik, összemorzsolódik titáni hatalmunk,

Akarásunk, eszünk.

Végtelent kutatásunk összezsugorodik a legpicinyebb

Semmi magba.

 

 

 

                                       2.

 

Összeszorít a szerelem járma, lihegő puszta gondolat,

Testeden csúszik izzadt kezem,

Szádban forr a lélegzetem

Szemedben él az életem

Vagyok látásod, értelmed

Vagy a testem,

Tőlem különvált

Valóm, nőm, anyám, testvérhúgom nekem.

Vagyok a testedbe zárt

Mag, lélek,

Akarat, tett, harag,

Szerelem.

Az én arcom Te vagy

Benned hordom

Minden bűnöm, erényem, hitem,

Vagy

Istennő

Vagyok

Istentelen

Nélküled.

Te, aki vasmorálba simogatod

Fejem,

Koronám öledben,

Pihen, születésem és

Halálom

Szép

Tündérem

Méhedben.

Lettél testté, abból vággyá,

Vágyból mindenséget befogadó

Ős asszonnyá.

Vagy a Nap, vagy a Hold, vagy a Föld, vagy a Víz, vagy Láng, vagy a Fény

Áradsz!

Erő vagy, Hős vagy, Férfi vagy, Nő vagy, Gyermek vagy, Ős vagy, élet vagy,

Táncolsz!

Az Élet Te vagy

Szédülő, zubogó, zuhanó, viharló, simogató, szellőszerető,

Tomboló,

Születő,

Pusztuló,

A Szerelem vagy

A Szabadság vagy

A Lét vagy

Csak vagy, csak vagy, csak vagy, mindenütt levő, megérthetetlen

Önmagából születő

Örök szépség.

 3.

Sötétbe bukik az utca.. Zörgő szemete között játszik az éjjeli szél. Botorkáló álmok, bukdácsoló hajnal előtti kimerültség, kapaszkodó, az aszfalthoz simuló bolondok, a fölszáradó sorskönnyek íze marja szájuk sarkába sebét.

Beleik bűzében, benn, fénnyé omlik szét a megemészthetetlen nyers anyag, keserűen, mint a betűk, íztelenül,

Mezítelenül halottak.

Minden Isten.

Tigrisen vágtat sebesült, szabad ősfény életünk.

Csont, sár, a partról a folyóba omlik a föltorlódott történelem, oldódva szét a kő, a vas, a vér, az iszap.

Emlékezetünkből emelkedik

Csillagtemplommá,

Erényeink és hitünk.

A zizegő sárga lámpa

Az alvadó nedvek

Fölött,

Mint a lélek nélküliség sudár

Gyertyája,

ráterül plexi arcáról

a gyöngédség

Maradékainkra.

Óva

oszló tetemünk.

Önmagunkat

a csupaszon

lélegző,

nedves

Lélek-

tudatos

ébredésétől.

Kemény ölében a hajnal meddőn szorítja vissza a szétrobbanó sötétséget, a fekete agyagban üres kagylók,

Nincstelen királyok,

Előredőlt szentek sírján,

A kibontott hajú szerelem

Perceinek kövei

Mint a sivatag

Árva anyaggá 

Csiszolódott

Csontjai.

Üresen,

Tisztán.

Nélkülünk

Az egység a

Sokaságban.........

4.

 

............Kifejezhetetlen.

Fátyola lüktető ébredését takarva öleli körbe.

Alszik,

Szuszogása

Mint a kis állaté

A csöndes avarba kucorodva

Önmaga szíve köré

Gömbölyödve

Alatta gyűrött

Lepedő.

A mélység foszlányai, mint a tonnányi galambürülék letüdőzött pora, amely a Parlament kupolájában negyven év alatt megemésztett üres álmú mondatokból gyült föl, és száradt

kéreggé, fedve keringését a rendszernek, a megdagadt csomók fölszívták azokat a szavakat, suttogásokat, amit anyánk sutyorgott,símogatott gömbölyű pocakjára téve kezét, nekünk, révületében az áldott állapotnak, amikor minden asszony visszatér eredetéhez megint, szakrális menedéke az istentelenségnek-az eldugult hálózatok, szerveink , mint a mocsári virágok a gázban, elfonnyadtak élettelenül-hogy újraéledjenek majd az őshazugságban!,

Édeskés por ragadt a gégébe, tüdőbe

Az utolsó

Létező

Árnyak

Belőlünk

Veszik

Életük,

Lélegzetünkből lopják lélegzetük.

Hazugságmaradékok.

Mint a mesterséges élvezet

Mézes mámora,

Méreg,

Jólesőn borzongató, testünkön végigcsúszó

Halál ölelés.

Ó, hol vagy,kislány mosolyú

kedves

halálunk?

Szerelmes üdvrevágyásunk,

újjászületésünk hamuból pórrá és szellemmé

szellemlélek testté?

Az isteni menedék, ugyanaz az élet, ami elől menekültél.

Minden ellentét hazugsága  az igazságból született, és

a nyomtatott sajtó evangéliumában megmártózva

játékossá válhatsz te is

a csillagok között.