Mintha gyémántszálakból szőtték volna az eső függönyét az alkony csendjébe.. A kutyák behúzódtak a vackukba. Eltakarították a csontszilánkokat, és most elégedetten reszketve búnak egymás szagába, szőrébe.
                A pici, dagadt macska jajgat. A legapróbb nyervogó a környéken, de a legnagyobb vörös kandúr látogatott hozzá és ragadta meg a grabancát, maga alá gyűrve a cirmos kicsi testét.
Kövér , egy macskafinak kívánatos hölgyemény, aki bírt azzal a buta, ám de mégis vágyakozó nézéssel, amely elborzaszt minden valamire való férfiút, aki csak egyre gondol: ezt a nőt magamévá kell tennem!
Így gondol a férfi is a dagadt kis nőre, aki olyan kívánatos  testében minden ízét magába gyűjtötte a gyönyörnek.Szép  szemébe belecsillog a nap fénye az ablakból, és kicsiny fülébe köllene most belesuttogni a legédesebb szavakat, miközben csókolni való ajkai kinyílnak folyton, be nem áll neki, szuszog, keblei hullámoznak. Ó, micsoda keblek azok, és a befektetett tőkéről csacsog a kis hölgy, az előtakarékosság feltétlen szükségességéről. Igen, igen, kamatozzunk együtt, babám!
Szóval semmi csodálkozni való nincsen azon, hogy a nagyon nagy vörös, az az állat, éppen ezt a picinke cicamicát látogatta meg, és kergette el még közeli rokonát is, az ifjú fekete kandúrt.
Nem sok idő telt el, és a kartondobozban vinnyogott a kislány, bezárva önnön gyönyörű fájdalmába. Nem igazán értette, miről is van szó voltaképpen. Testtudatának teljessége kitágult valamiféle érthetetlen boldogságos határig. Több volt már, mint macska. Bocsánat, több volt, mint egy macska, magát többnek ismerte meg. Magának a nagy Macskaanyának!
Mintha ez a nyervogó kis őrület, az utca cirmos cafkája egy apróra sikeredett cicavagina köré gyűrt ardjunaként megismerte volna saját leglényegét, a vajúdás tehetetlenségében elvesztek ösztöneinek falai, több volt, mint kiscica, több volt, mint a körülötte tébláboló emberlények, akik aggódva lesték apró, görcsökben vonagló pocakját, törölgették körülötte papírzsebkendővel az ürüléket, a potyogó, patkányszerű, pöttöm, nyifegő gilisztaszerű kölykök között túllebegett saját valóságán, miközben végezte dolgát, falta föl a méhlepényt, nyalogatta le újszülött csemetéit.
Jó volt léteznie. Amit macskatudatával megérthetett, megértette. Jó volt lennie, ilyen kis pöttöm macskának, anyának, teremtménynek.

A Mindenség Trónusa előtt

/ Gyöngéden ölj/

I.

Sír a macska kinn a kertben.

Fehér kő alatt lapul a hús.

Széljárta testemben

madarak fészke szívem

menedéke a teremtésnek.

II.

A fehér kő körül táncoló
kerti virágok

ünnepeink.

III.

Már vénülő kezem

elengedte kezedet.

Az Erős Isten mindenünk.

IV.

Fehér kődarab szíved.

Táncainkban megnémul a csend.

Hiába hordod önmagad halálig.

Szétrombolt oltárod

darabjai közt leled meg életed.