Szevasz, Angyal!
Szárnyad oly súlyos, mint a világ, mégis lelkem könnyebbsége
csillagaid lángolása, szobám gyertyafénye,
szép ajkadról röppenő szavaid szívem gyönyörűsége,
megérhetetlen fenséges varázslatod,
mindennapjaim legegyérteműbb emléke.
Tündökölsz önfeledten, és a pékségbe
sietsz fázósan, rekedten.
Véremben kavarog a fahéj csillogó illata.
Ó, angyalokká úgy leszünk megint, ha botla-
dozva, recsegő hóban hazatérünk,
dideregve.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.